Sport XXI. Aquatlon Országos Döntő
Sport XXI. Aquatlon Országos Döntő és Gárdony Sportágválasztó kitelepülés
Ismét mozgalmas hétvégén van túl egyesületünk! Szombaton két helyen is jelen voltunk, de haladjunk sorrendben.Szombati napon rendezték meg Kápolnásnyéken a sportágválasztót, ahova mi is kitelepültünk, rengeteg szülő és gyermek keresett fel minket és érdeklődött edzéseink iránt. A gyerekek kipróbálhatták milyen is egy görgőn bringázni és mindenki egy kis apró ajándékkal térhetett haza.
Ezidő alatt pedig Fülöp-Wittmann Krisztina amatőr versenyzőnk rajthoz állt élete első triatlon versenyén Agárdon (hazai pályán), ráadásul a verseny neoprénes úszással kezdődött hisz a Velencei-tó vize még csak 16 fokos volt. Szerencsére a verseny előtti napokban sikerült gyorsan kölcsönkérni egy neoprént (innen is pacsi a sporttársnak). Kriszti okos és meggyőző versenyzéssel teljesítette a sprint- távot. Elmondása szerint nehezebben tudott úszni a neoprénben de végigcsinálta. Korosztályában az előkelő 4. helyen végzett, éppen csak lemaradva a dobogóról, legközelebb már sikerülni fog neki.
Vasárnap ismét útra keltünk piciny utánpótlás csapatunkkal és meg sem álltunk Gödöllőig, ugyanis ott rendeztek a Sport XXI. Aquatlon Országos Döntőjét és Diákolimpiai döntőjét egyben. Csapatunkból ketten álltak rajthoz.
Kalmár Ádi újonc 1-es korosztályban 2016-osok között 16.helyet szerezte meg, és végre kijött nála a lépés futás közben, még az utolsó centiken is előzni tudott (jobban fekszik neki a hosszabb a futótáv, itt 1.000 métert kellett futnia a szokásos 500 méter helyett). Nagyon szépen versenyzett, végig megvolt az ereje neki.
Varga Léna újonc 2-es korosztályban állt rajthoz. Úszásban nagyon nagyot fejlődött Léna az elmúlt hetekben és ez az idején is meglátszott: majd 20 másodpercet javított a márciusi idejéhez képest. Futáson ő is többet futott a megszokott távjánál, és nagyszerű taktikával folyamatosan előzte az előtte levőket és futott be nagyszerű eredménnyel, mellyel az igen népes női mezőnyben a 34. helyet szerezte meg.
Hatalmas büszkeséggel töltött el ez a hétvége. Köszönöm edző kollégáimnak is a munkát amit a gyerekekkel foglalkoznak! Köszönöm a szülőknek, hogy elhozzák edzésekre a gyerekeket és persze a gyerekeknek is, hogy minden egyes versenyen büszkévé tesznek minket!
Folytatás e hétvégén Szolnokon!